Drogmentes, vagy drogtoleráns társadalom?


A drog bonyolult, érzékeny témakör. Nehéz racionális és objektív képet alkotni, mert egyéni, szakmai, országon belüli és azon kívüli szinten is pro és kontra vélemények ütköznek a drogok eltérő veszélyességéről, a szerhasználat különböző mintázatairól, a prohibícióról(tiltás, bűncselekménynek minősítés) és a dekriminalizációról (büncselekmények köréből történő kivonás), vagy éppen az ártalomcsökkentésről. Az eltérő szemlélet attól is függ, hogy milyen tapasztalat és tudás, ehhez párosulva milyen értékrend áll e mögött. A két végponton a drogmentes és a drogtoleráns társadalmi megoldások azonosíthatóak

Az illegális drogok termesztése, előállítása, fogyasztása és kereskedelme behálózza az egész Földet. Globális droghelyzetről, világméretű jelenségről van szó, melynek felszámolására tett helyi és nemzetközi szintű intézkedések mindezidáig nem jártak sikerrel. A globális droghelyzet az Európai Unió tagországaiban nagyjából hasonlóan nyilvánul meg, az erre adott drogpolitikai, társadalmi válaszok azonban nagyon is különbözőek. A szubszidiaritás elvét alkalmazva (döntést és végrehajtást minél inkább helyi szinten kell megoldani) az Európai Unió nem írja elő, hogy a tagországok milyen drogpolitikát kövessenek, mindössze irányelveket fektet le. Ezek között szerepel a drogkérdés elsősorban nem büntetőjogi, hanem közegészségügyi prioritásának meghatározása, valamint az ártalomcsökkentő módszerek hatékonyságának elismerése. A tagországok saját maguk dönthetnek arról, hogy drogstratégiájukat milyen értékrend alapján határozzák meg. A tagországok drogmentességet, vagy ezzel szemben drogtoleranciát hirdető drogpolitikai hozzáállásai egyben azt is jelzik, hogy jelenleg nincs végső megoldás a drogokra, mivel az Európai Unión belül mindezidáig nem jött létre egy egységes, harmonikus, közös drogpolitika.
A drogmentes társadalom elérésének egyik markáns európai képviselője Svédország, ahol a drogpolitika kinyilvánított célja a teljes társadalmat lefedő drogmentesség elérése. Ennek eszközei a droghasználók szigorú büntetőjogi szankciókkal történő fenyegetése és adott esetben kényszergyógykezelése, valamint az, hogy az illegális kábítószereket érintő jogszabályokban pl. a marihuána és heroin között nincs különbségtétel. Svédországban a kannabisz származékok fogyasztását éppolyan problémának tartják, mint a heroin fogyasztását, az ártalomcsökkentés módszereinek (tűcsere program, fenntartó kezelések stb.) drogpolitikai támogatottsága, társadalmi megjelenése alacsony fokú.

Ezzel szemben áll Hollandia, ahol a helyi drogpolitika a droghasználat jelenségének elfogadásán és a drogfogyasztókkal szembeni tolerancián alapul. A büntetőjogi szabályozásban különbség mutatkozik a lágy és a kemény drogok között, azok csekély mennyiségű tartása, személyes használatra történő fogyasztása dekriminalizált. A hollandok szerint a szenvedélybetegség, vagyis a függőség jelenti az igazi problémát, ezért az ártalomcsökkentés módszereinek drogpolitikai támogatottsága, társadalmi megjelenése magas fokú.

A drogtoleráns társadalom kritikája szerint – a teljesség igénye nélkül – a droghasználat olyan magatartás, melynek semmilyen formája sem elfogadható, vagy tolerálható, mert a legkisebb mértékű tolerancia is a droghasználatra ösztönöz. A drogok termesztése, kereskedelme és fogyasztása ellen folytatott "háború" megnyerhető, a globális droghelyzet megszüntethető akkor, ha olyan társadalmat építünk, ahol nem lesz szükség a kábítószerekre. A büntetőjog tekintetében elsődleges célpont a kereskedő, hogy ne legyen kínálata a drogoknak, de maga a fogyasztó is, hogy kereslet se legyen. A törvény által meghatározott szigorú büntetőjogi szankciók elrettentő hatással bírnak, visszatartanak a drogfogyasztástól, ezért a zéro tolerancia elvet kell érvényesíteni, mind a fogyasztást, mind pedig a csekély mennyiségű kábítószer tartását szigorúan büntetni kell. Nincs olyan, hogy lágy, meg kemény drog, mindegyik kábítószer veszélyes. Ha valaki marihuánát vagy hasist szív az már önmagában probléma, ráadásul ezek fogyasztása belépőt jelent a drogok zsákutcájába, aki tehát a droghoz nyúl az előbb-utóbb függő lesz. Az ártalomcsökkentés azért nem követhető út, mert toleráns a drogfogyasztókkal szemben, módszerei fenntartják és elősegítik a drogfogyasztást. A szerhasználóknak nem tűket, meg kábítószert pótló gyógyszert kell adni, hanem egész egyszerűen le kell szoktatni őket, ha maguktól nem megy, akkor kényszerrel. A holland módszer ráadásul nemzetközi egyezményeket sért azzal, hogy a tiltott szerek listáján szereplő marihuánát és hasist az un. Coffee Shopokban 18 év felett bárki megvásárolhatja. Ezzel nem csak a saját állampolgáraira, hanem a környező országok fiataljaira is veszélyt jelent, ráadásul a fogyasztóknál tartott kis mennyiségű drogot, legyen az marihuána, vagy heroin a rendőrség el sem kobozza, még eljárást sem indít.

Ezzel szemben a drogmentes társadalom kritikája szerint –a teljesség igénye nélkül –, a jelenkori globális droghelyzetben a drogmentes társadalom megvalósíthatósága utópia, a drogháború nem nyerhető meg, a jelenleg legálisnak, vagy éppen illegálisnak minősített drogokat mindig is használta, és használni is fogja az emberiség. A szigorú büntetőjogi szankcióknak nincs visszatartó ereje, a zéró toleranciának nincsenek eredményei, csak károsultjai vannak. Illegalitásba kényszerít, bűnözővé minősít és börtönbe zár olyan embereket, akik másnak nem ártottak. Bűnözővé minősítéssel a börtönök megtelnek drogfogyasztókkal, ami azért is értelmetlen, mert a börtönökben is könnyedén beszerezhetőek az illegális kábítószerek. A kényszergyógykezelés nem hatékony, mert a leszokás akkor lehet sikeres és tartós, ha az nem külső kényszer hatására, hanem a fogyasztó saját, belső késztetéséből jön létre. Az ártalomcsökkentés a realitásból indul ki, abból, hogy vannak olyan droghasználók, akik nem akarnak, vagy egész egyszerűen nem tudnak felhagyni a drogfogyasztásukkal. Nem a lecserélt tű segíti elő a droghasználatot, hanem a korábban kialakult szenvedélybetegség. Az ártalomcsökkentés módszerei nem toleránsak, hanem a drogok által okozott egyéni és társadalmi károsodások csökkentésében gyakorlatiasak, illetve lényeges szerepet játszanak a drogfogyasztók társadalomba történő integrációjában. Az illegális kábítószerek között azért különböznek a lágy és a kemény drogok, mert a marihuána, vagy a hasis használata jóval kisebb egészségügyi és társadalmi kockázattal jár, mint pl. a heroin, vagy a kokain használata. A Coffee Shopok működése azért megtűrt, mert látogatóik így is, úgy is hozzájutnának a marihuánához és a hasishoz, akkor inkább célszerű megvédeni őket a károsabb, kemény drogoktól, és megosztani a feketepiacot annak érdekében, hogy a lágy drogok fogyasztói nem találkozzanak olyan dealerekkel, akik esetleg veszélyesebb drogokat is árulnak. A beléptető drog elmélet meghaladott, a marihuána és a hasis kipróbálása, vagy használata nem vezet a drogok zsákutcájába, a lágy drogok használóinak csupán elenyésző százaléka válik függővé, a túlnyomó többség egy adott életszakaszban, alkalomszerűen használja azokat, aztán abbahagyja, vagy ha mégsem, akkor is a közösség értékes és integrált tagja tud maradni. A drogturizmus azért van, mert a környező országokban élőknek is igényük van a lágy drogok használatára. Ez kiküszöbölhető lenne, ha a környező országok is toleráns drogpolitikát folytatnának. A kis mennyiségű, személyes használatra megszerzett kábítószert azért nem célszerű elkobozni és rendőrségi eljárást indítani, mert használatának egyéni, valamint társadalmi veszélyessége alacsony, ehhez képest a rendőrségi és az azt követő eljárások túlzottan magas társadalmi költségűek, egyéni és társadalmi károsodásokkal járnak (munkából kiesés, stigmatizáció, stb.), és nincs visszatartó erejük az újbóli droghasználatban. Nem a fogyasztó az elsődleges célpont, mert nem a fogyasztón keresztül vezet az út a szervezett bűnözés felszámolásához. A pusztán tiltó nemzetközi egyezmények már idejét múltak, azok betartása helyett nagyobb társadalmi érdek főződik az ártalomcsökkentéshez, a drogbetegek magas színvonalú egészségügyi és szociális ellátásához, valamint a fiatalok megóvásához az igazán veszélyes kemény drogoktól.

A svéd és a holland drogpolitika – saját reprezentációjuk szerint – sikeres. A felek szilárd meggyőződéssel, statisztikai adatok felmutatásával adják bizonyságát annak, hogy helyes úton járnak akkor, amikor a drogmentes, vagy a drogtoleráns társadalmaikat építik. Svédország leginkább azért tartja sikeresnek drogpolitikáját, mert a droghasználat életprevalencia–értékei a többi uniós tagországhoz képest viszonylag alacsonyak (1), a hollandok pedig leginkább azért, mert 1980 óta nem növekedett kemény drogokat használó drogfüggők, vagyis a problémás szerhasználók száma (2). A két ország tapasztalati és a statisztikai ismeretein alapuló tudásának, sikerességének pro és kontra elemzése helyett kanyarodjunk vissza oda, hogy egy adott ország drogpolitikáját a sajátos történelmi, kulturális, politikai beágyazottsága mentén kialakuló értékrend határozza meg. Az érték nem más, mint a társadalmilag kialakított, közegyetértésen nyugvó értéktételezés, ami lehet dolog, eszme, esemény (Váriné, 1987). A drogmentesség és a drogtolerancia mindkét országban társadalmilag kialakított, közegyetértésen nyugvó eszmék, melyek ebben az értelemben értéket képviselnek, még akkor is, ha irányuk más és más. Az értékek nem csupán a társadalmi csoportok, rétegek osztályok integrációjának szociálpszichológiai eszközei, hanem a személyiség legmélyebben beágyazott, eligazodást szolgáló támpontjai, melyek beágyazottságuk révén szilárdságot, következetességet, biztonságot képesek nyújtani az emberek számára a társadalomban zajló életben (Csepeli, 1997). Michel Foucault, a francia történész és filozófus szerint az emberi testbe bevitt anyagok vonatkozásában minden kultúra, így az európai is, régtől fogva magában foglal bizonyos korlátozó, ritkító rendelkezéseket. Nem lehet bármit, bármikor, bármilyen mennyiségben magunkhoz venni, s ez az előírás korántsem csupán holmi egzotikus ajzószereket vagy rituális alkalmakkor használatos anyagokat illet, hanem a táplálékok és italok egész körét (Rácz, 2006). A drogok fogyasztása kapcsán Foucault gondolataiból kiindulva a mértékletesség -–visszatérve az antik filozófiához –, mint az ember alaperénye és értéke fogalmazódik újra. Ennek ellenkezője is igaz, hiszen az absztinencia is az ember alaperénye és egyben értékhordozó tulajdonsága lehet. A drogtolerancia értékének sajátja a mértékletesség, társadalmi megnyilvánulása a személyre szabott segítségnyújtás, az ártalomcsökkentés és a társadalmi integráció, a drogmentesség értéke az absztinencia, társadalmi megnyilvánulása a zéro tolerancia, a kényszergyógykezelés és a börtönbüntetés. Felmerül ezáltal a kérdés, hogy mi legyen a követendő érték az egyén számára: az absztinencia, vagy a mértékletesség? Továbbmenve, mi legyen a követendő út a drogpolitika számára: elfogadó, vagy tiltó intézkedések meghozatala? És ezen túl: melyik legyen a követendő érték egy ország számára: a drogmentes, vagy a drogtoleráns társadalom építése? A harmónia kulcsa mind az egyéni psziché, mind a társadalmi együttélés szempontjából a stabil értékrend. Az uralkodó értékrend mintegy láncként köti össze az egyént a társadalommal, s gondoskodik a személyiség és a társadalom integritásáról egyaránt (Váriné, 1987). A stabil értékrend által biztosított harmónia akkor gyengül meg, ha a politika által meghatározott uralkodó értékrend nincs szinkronban a társadalmi valósággal, és azokkal az eszközökkel, melyek az uralkodó értékrendet célozzák meg fenntartani (3). A drogmentesség, vagyis a józanság alapértékéhez kétség nem férhet, társadalmi eszközeinek megnyilvánulásaiban azonban II. János Pál pápa üzenete lehetne iránymutató: "a drogfogyasztók ellen ne használják fegyverként a büntető törvénykönyvet" (Bayer, 2005). Egyéni szinten a drogtoleráns értékekhez való viszonyulásban az arisztotelészi mértékletesség, vagy Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt első levele adhat eligazodást: "Minden szabad nékem, de nem minden használ" (4). A drogtoleráns társadalmi eszközök megnyilvánulásai humánus és demokratikus alapértékeket tükröznek. A társadalmi együttélést biztosító értékek, értékrendek lassan változnak (Csepeli, 1997). Az EU tagországok drogpolitikáinak elmúlt 30 évében egyre inkább tapasztalható a szigorú büntetőjogi szabályozásoktól történő fokozatos áttérés azon politikák felé, melyek figyelembe veszik a kérdés minden aspektusát. Az 1980-as évek végén a HIV/AIDS-hullám azokat az attitűdöket erősítette fel a drogpolitikában, amelyek közegészségügyi és nem büntetőjogi problémát láttak a drogjelenségben (Sárosi, 2006). Az Európa Tanács 1996-ban Dublinban tartott konferenciáján hangsúlyozta a tagországok nemzeti drogpolitikáinak szükségszerű jogharmonizációját, mely a közös európai drogpolitika kialakításának alapját szolgálná. Ehhez azonban az Európai Unió tagállamaiban közösen kialakított, közegyetértésen nyugvó stabil értékrend kialakítására lenne szükség, mely szinkronban áll a társadalmi valósággal és azokkal az eszközökkel, melyek az uralkodó értékrendet célozzák meg fenntartani. Az értékek és értékrendek történetisége mintegy meghatározza és előrevetíti a jövő társadalmi együttélését biztosító újabb értékrend kialakulását (Prazsák, 2010). A drogpolitikai értékek történeti változásának legutóbbi példája Magyarország, ahol a kormány az európai viszonylatban is szigorúnak mondható drogszabályozáson ismét szigorítani igyekszik, ezzel a drogmentes társadalom elérésének eszközei mellett foglalt állást, valamint a szomszédos Csehország, ahol 2010-ben dekriminalizálták a drogfogyasztást, mellyel a drogtoleráns társadalom alapjait fektették le.

Miletics Marcell

Felhasznált irodalom:

(1) http://drogriporter.hu/node/250 - letöltés dátuma: 2011-05-11

(2) http://www.sababa.nl/hu/650/ - letöltés dátuma: 2011-05-11

(3) lásd: Merton-féle anómia elmélet

(4) Pál apostol első levele a Korintusiakhoz, 6.12

Bayer I. (2005): Drogok és emberek, múlt jelen, jövő. Sprinter Kiadói Csoport, Budapest, p.491.

Csepeli Gy. (1997): Szociálpszichológia. Osiris, Budapest.

Prazsák G. (2010): Prolegomena az európai internethasználók értékpreferencia-változásának vizsgálatához, Információs Társadalom Vol. 10 No. 2, pp. 36-47

Rácz J. (2006): Drogpolitika, hatalomgyakorlás, társadalmi közeg. L'Harmattan, Budapest.

Sárosi P. (2006): Trendek a nemzetközi és a hazai drogpolitikában, in. Bíró J. (szerk).: Biopolitika, Drogprevenció, L'Harmattan, Budapest.

Váriné Sz. I. (1987): Az ember, a világ és az értékek világa. Gondolat, Budapest.

M Á T R I X Á T R I X M T R I X M Á R I X M Á T I X M Á T R X M Á T R I M Á T R I X

Ajánlott oldalak

Menniyre elégedett oldalunkkal?